Táncban és bulizásban is profi a Szegedi Balett két Kittije
Délmagyarország
Szeged - Profi a bulizásban a Szegedi Kortárs
Balett két Kittije – a lányok több mint egy éve ismerik egymást, a
legjobb barátnők lettek. Szakmai féltékenység nincs közöttük, inkább
segítik egymást a munkában és a magánéletben is.
Két dudás nem fér meg egy csárdában – tartja a mondás, amelynek eleven
cáfolata a két Kitti a Szegedi Kortárs Balett társulatánál. Olyannyira,
hogy a 25 éves Palman Kitti és a 20 éves Hajszán Kitti nagyon jó
barátnők lettek – pedig alig több mint egy éve ismerik egymást. Szakmai
féltékenység nincs közöttük, azt mondták, mindketten ismerik saját
korlátaikat. Inkább segítenek egymásnak, hogy a másik minél jobb
lehessen – a színpadon és a magánéletben egyaránt.
– Az első
közös pont a horoszkópunk: mindketten oroszlánok vagyunk. Mikor még
szinte semmit nem tudtam Kittiről, akkor is értettem, mit miért csinál
– magyarázta a szőke Palman Kitti. – Látjuk a másikban saját magunkat:
én is így csináltam volna! – vágott közbe a sötétbarna hajú Hajszán
Kitti.
A barátságuk lassan alakult ki, mert egyikőjük sem az a
típus, aki mosolyogva eljátszaná, hogy mennyire érdekli a másik – de
idővel megnyíltak, barátnők lettek. A most is futó Csipkerózsika című
darabban Palman a jó, Hajszán a rossz tündért táncolja. Az életben
nincs ilyen különbség közöttük: intelligens, szép és kedves lánynak
tartják a másikat – viccelődtek.
 |
| Palman Kitti a jó, Hajszán Kitti a rossz tündért alakítja a Csipkerózsikában. Fotó: Frank Yvette |
–
Kitti egy rendkívüli egyéniség. Nagy, pozitív kisugárzása van, kellemes
csalódás volt, amikor megismertem. És nagyon segítőkész – sorolta
Hajszán Kitti szőke barátnője tulajdonságait. Palman Kitti szerint
barátnője életvidám, tűzről pattant lány, és nagyon őszinte. Az ember
mindig tudja, hogy hányadán áll vele, és ezt nagyon szereti benne.
–
Eddig csak egy kisebb veszekedésünk volt, de mindketten szeretjük
gyorsan tisztázni az ilyen félreértéseket – magyarázta a kicsit
vagányabb, cserfesebb szőke lány. – Egy lényegtelen, hétköznapi ügy
volt, ennél többet nem mondhatok – mosolygott titokzatosan a
visszafogottabb és csendesebb Hajszán Kitti, akiben pont ezt a
nyugodtságot és megfontoltságot irigyli a barátnője. – Én hamar
kimondom, amit gondolok, ő inkább végiggondolja, és ha kell, hallgat –
magyarázta Palman Kitti.
 |
A magánéletben is mindig segítik egymást. Fotó: Schmidt Andrea |
–
Hogy mit irigylek benne? A szakmai alázatát és a szorgalmát. Bár én is
szorgalmas vagyok, ha problémám van, az sajnos a munkámon is
meglátszik. Ő viszont tánc közben ki tud zárni mindent, s ezt tényleg
irigylem. Meg azt, hogy közvetlen mindenkivel – mondta komolyan Hajszán
Kitti.
Nem adják kölcsön egymásnak a ruháikat, és vásárolgatni
sem szoktak együtt, ez persze nem jelenti azt, hogy nem csinálnak
„csajos dolgokat". Volt, amikor majdnem minden estét együtt töltöttek
egy csésze kávé vagy egy pohár bor társaságában – ország-világ
híreiről, a napjukról és pasikról beszélgettek órákon keresztül.
Felturbózott Csipkerózsika–
Mindketten imádunk táncolni, szórakozni, élni. A bulizásban profik
vagyunk – avatott be a cserfesebb táncos. – A múltkor például egy
színházi premierbulin a DJ azt a zenét rakta be, amire a
Csipkerózsikában is együtt táncolunk. Mikor meghallottuk, egymásra
néztünk, és előadtuk – persze kicsit felturbózva – árulta el Hajszán
Kitti, hozzátéve: természetesen nagy sikerük volt.
2009. október 12.