Médiaszemle

Állva tapsolt a pozsonyi közönség a szegedi balettnek

szegedma.hu

A magyar kultúra és Szeged város újabb reprezentánsaként Kairót követően Pozsonyban is fellépett a Szegedi Kortárs Balett. A társulat Szlovákia fővárosába is Magyarország Európai Uniós elnöksége kapcsán kapott meghívást, és Beethoven IX. szimfóniáját adta elő.

Az unió himnusza, az Örömóda különösen hangsúlyos szimbolikát képviselt a pozsonyi vendégszereplés során, mint azt a darab rendezője, Juronics Tamás művészeti vezető az Új Szó című újságnak nyilatkozta: az összefogás, az együttgondolkodás, a közös megszólalás műve a IX. szimfónia, ezért is szerepel a koreográfia címében az Unisono megjelölés. Az előadáson, melyet felállva, óriási tapssal jutalmazott a pozsonyi közönség, a szlovák kulturális élet és a diplomáciai képviseletek is részt vettek. Mint azt Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója elmondta: a fellépést követő fogadáson máris egy következő meghívás részletei körvonalazódtak, a szlovákiai Bazant Pohoda elnevezésű nemzetközi művészeti fesztivál szervezői látnák szívesen a szegedi társulatot.

A vendégjáték a pozsonyi Magyar Köztársaság Kulturális Intézete közvetítésével, valamint a MOL és a SLOVNAFT támogatásával valósult meg.

2011. február 25.

FACTORY Creative Studio a lap tetejére