Homo novus, Felső Ausztriában - Linzi anziksz

Délmagyarország - 1997. február 8.

Némi magyarázkodások: Homo novus, az más körülmények közé került személy - s mondjuk ez voltam én. Homo ludens, az a játékos ember - továbbá egy táncmű címe és ilyenek a Szegedi Kortárs Balett tagjai. Homo oeconomicus, az a gazdasági kérdések iránt fogékony embertípus - s ilyeneknek látszódtak a vendéglátóink.

A fiúk körében kitör a pókerparti. A lányok magazinokat böngésznek, kivéve Valentina de Piantét. Az együttes jelenleg egyetlen külföldi tagja keményen végigmagolja a hosszú utat. Vali - így becézik a többiek a kiváló táncosnőt - civilben a bolognai egyetem hallgatója. Egyetemes színháztörténetből vizsgázik nemsokára - ronggyá tanulja a könyvét. Öntörvényű alkat. Lazításként néha megkapszkodik két ülés közt, egyik lábával kitámaszt, a másikat könnyedén földobja a csomagtartóra... A buszról hiányzik a legújabb osztrák kellemesség, a matrica. Magyar térfélen sehol sem kapni, de majd csak lesz valahogyan. Linzbe tartunk, Felső-Ausztria fővárosába. Juronics Tamás Homo ludens című darabjának előadása céljából.

 Az idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Szegedi Kortárs Balett. Az együttes vezetői, Juronics Tamás és Pataki András a hagyományokra is ügyelve tervezték meg a jubileumi év programját.

- Mindenkit meghívunk, aki a tíz év alatt munkakapcsolatban volt az együttessel - néz fel Pataki a legújabb Kundera-kötetből,amit az útra hozott magával. Körülbelül 150 magyar és külföldi vendégre számítunk, plusz a támogatóink. Április ötödikén a Mecénás bérletben adjuk az előző napon bemutatott új estünket, Juronics és a francia vendégkoreográfus, Philippe Blanchard darabját. Az idén nemcsak koreográfus vendégünk lesz - mint eddig minden évadban -, hanem Szegedre jön két rangos együttes is, a Ricochet és Joseph Nagy társulata. Tamással elutaztunk Londonba. A British Council lehetővé tette számunkra, hog ymegnézzünk további meghívandó darabokat. Jók a kapcsolataink a pesti Francia Intézettel, remélem, ennek is meglesz az eredménye. A nemzetközi táncéletben való intenzívebb részvétel mellett Magyarországon is több vidéki városban szeretnénk megmutatkozni. Ahogy Linzből visszaérünk, megyünk Tatabányára, aztán március közepén Sopronba, majd Budapestre, a hagyományos Tavaszi Fesztiválra. Júniusra visszahívtak bennünket Kasselbe, ahol tavaly szép sikerünk volt.

Nagyjából ennyit dolgoztunk Linzig. Este a minden kényelemmel fölszerelt szállodában az ínyencebbek - Topolánszky Tamás, alias Topi, a két Attila, Sárközi és Kalmár; az együttes újoncai, Szúnyog, azaz Kocsis László és Geri, vagyis Aczél Gergő - még szaunáznak. Jó 12 órát úton voltunk és reggel ki kell pakolni a kamiont. Azután pedig kezdetét veszi a nagycsoportos műszaki kirakójáték: az üres teremből színházat kell csinálni. A világításpróba eltart úgy éjfélig - kíváncsi lennék az itteni műszakiak túlóradíjára...

Amíg a fiúk összerakják a színpadot, az öltöztetőkkel, Pusztai Katalinnal és Branc Carmennel megvizsgáljuk a Posthof egyéb infrastruktúráját. A postakocsik egykori megállóhelyén épült modern művészeti centrum szupertechnikás nagy színházterméhez jól felszerelt öltözők, sőt vendégszobák tartoznak. A konyhában háztartási gépek, az asztalon hatalmas gyümölcstál, a hűtő dugig üdítőitalokkal. A régi épületszárnyban étterem üzemel. Pillantás az árlapra - itt kétségtelenül csak osztrákok fognak fogyasztani! Némi ruhavasalás, tárberendezés, akkora a színpad is kész, Szúnyog és Geri még  felidézik rajta a Leányvásár utolérhetetlen koreográfiáját, Tóth Attila a Volvox ütőhangszerese kipróbálja, milyenek lennének dobként a hatalmas üres hengerek, amelyekről a színpadi szőnyegeket varázsolták le. Fergetes hangulat. Mintha nem is ők cipekedtek volna órák hosszat.

Sehol sem találom a forradalmár költő, Batsányi János emléktábláját, akinek évtizedekig Linz volt  a kényszerű tartózkodási helye. Hatodszor megyek el alatta, amikor mégis észreveszem: Landstrasse 28. Országút - ma is így nevezik a több mint 200 ezres lélekszámú város, az egykor kelták alapította, majd a Rókmai Birodalomhoz tartozó Lentia (csónakot jelent) főutcáját. Nagy Károly frank hadai innen indultak keletre, a hunok, avarok, magyarok meg nyugatra. Mátyás királyunk eddig űzte III. Frigyest, Rákóczi fejedelem itt kötött békét III. Ferdinánddal. Pár évvel ezután - 1672-ben - már megvolt az elsőlinzi gyár, egy gyapjúszövő... Most textil-, acél-, vegyipar; dunai, közúti, vasúti, légi közlekedési csomópont, Ausztria harmadik legnagyobb városa. De azt látni kell, hogy egyáltalán nem látszik rajta! Mármint az, hogy iparváros. Se bűz, se füst, se zaj. Béke, nyugalom, olajozott működés - ez látszik rajta.

Ízlésesen csomagolt (reklám), csöndes és gyors villamosok siklanak a Duna fölött a Niebelungenbrückén, összekötve a jobb parti óváros a balparti hegyoldal új településével (...). Emitt kitűnő állapotú műemléképületek, főleg templomok hada, az átellenbeni Duna-parton meg a hipermodern Elektronikus Művészetek Központja, aztán a Neue Galerie, benne Klimt, Kokoschka - és egy Munkácsy. A vizen hattyúk és kacsák serege fehérlik, mintha nem is a mi Dunánk lenne. (...)

Az előadásnapon délután négytől kemény munka van. A tréninget Juronics vezényli, aztán elpróbálják a darabot. Ha nem látnád, nem hinnéd, micsoda fizikai és szellemi erőfeszítés, rendkívüli összpontosítás kell ide. Öltözés. Az előcsarnokban gyülekezik a  nagyérdemű. Fiatalokat vártam volna, valahogyan olyan a hely szelleme, de teljesen vegyes életkorú a közönség. Teltház. Óriási siker. Nem akarnak elmenni a rajongók, de hiába várnak. A táncosok ízekre szedik a színpadot, majd bepaoklnak a kamionba. Éjfél. Szanaszét vetett végtagok a buszban, fáradt vonások, örömös szemek. "Megcsináltuk!" - ez van ráírva mindegyik arcra. Kicsit szemérmes büszkeség. Pedig: a körülményeket, amelyek a két várost és a két színházat erősen megkülönböztetik - ezennel semmisnek lehet nyilvánítani. Hiszen ez a teljesítmény, úgy ahogy van: európai.

Vajon akkor mégis mit tudnak többet gazdag osztrák sógorék?  Talán azt, hogy miben áll homo ökonomikusznak lenni? És azért adnak annyita művészetekre? Zenére, színházra, építészetre, képzőművészetre? Hagyomásnyosra és modernre? Ez itt a kérdés.

2006. november 21.