Örömtánc

Kontextus.hu - 2006

Különösen nagy bátorság egy éppen tíz éve bemutatott kortárs táncelőadást újra műsorra tűzni. Persze akadnak olyan kivételes esetek, amikor biztosra mehet menni: a Szegedi Kortárs Balettet irányító Juronics Tamás nem vállalt kockázatot, amikor elővette egyik legsikeresebb és legemlékezetesebb darabját, a Homo Ludens-t.

A két-háromperces történetmorzsákból építkező egyórás darab fő erénye az egyenletessége. A színpadon egymás után sorjáznak az egyéni és általános vonásokkal egyformán ellátott, remekül kitalált karakterek, akiket kifogyhatatlan ötletességgel ütköztet-találkoztat egymással a színpadon a rendező-koreográfus Juronics. Maga a tér is kedvez e véletlen ütközéseknek: amolyan korszerű, szebb napokon kosarasok birtokolta grund ez, melynek falait rendszeres időközönként graffitisek veszik kezelésbe. Városi legendák szülőhelye és otthona egyben.
(...)
Az eredeti humorral átitatott jelenetek lazán kapcsolódnak össze, időnként egymásból következnek. A szereplők, s a hol játékos, hol vérre menő, bár olyankor is szórakoztató konfliktusok valójában mindvégig hasonlóak, s a groteszk vidékén fogant alakok alighanem egytől egyig ugyanazt akarják: saját egyéni, pontosabban társas boldogságukat megtalálni.
(...)
Ki kell emelni Haller János remek, többször visszatérő Elvis-ihlette paródiáját (a szerepet eredetileg maga Juronics táncolta, hasonló sikerrel), valamint Finta Gábor kőbunkó rockerét. A darab titka, hogy Juronics Tamás újabb szűrőkön át egyre meglepőbb fénytörésekben láttatja egyik kedvenc témáját, a férfi és a nő viszonyát, és leleplezi a civilizáció által belénk égetett sztereotípiákat.
(...)
A Lenny Kravitz harsogó örökzöldjének hangjaira a teremtés koronáit ábrázoló szőnyegeket egyre dühödtebben poroló háziasszonyok képe különösen emlékezetes. Az önmagát szentimentálisnak gondoló tangórajongó fiú valódi énje is gyorsan lelepleződik, amikor szíve választottjától rövid úton azért vesz búcsút, mert az a melléig sem ér… Ebből is kitűnik, hogy az Elvis Presley, Astor Piazzolla, Nino Rota, Kurt Weill és mások fülbemászó dallamaiból összeválogatott, nosztalgikus felhangoktól sem mentes zenei anyag nem csak aláfestés: mindegyik jelenetet meghatározza a hozzá választott zene és fordítva.
(...)
Juronics Tamás Homo ludens-e valóban a játszó emberről szól mindazoknak, akik még szeretnek játszani és képesek felszabadultan nevetni. Ha kell, akár saját magukon is.

2006. november 14.