Betörtek
Betörtek a Szegedi Kortárs Balett raktárába, az ismeretlenek a
díszleteket és jelmezeket megrongálták, sok szerszámot és kelléket pedig
elloptak - közölte Pataki András, a társulat vezetője szerda este a
helyszínen.
A társulat július 22-én a Margit-szigeten tartotta utolsó előadását a
nyári szünet előtt, a díszleteket és jelmezeket ezt követően
visszaszállították a raktárba - mondta a társulatvezető. A nyári pihenés
után kedden kezdték el a munkát, a műszaki koordinátor pedig szerdán
délután ment ki először a raktárba, ekkor vette észre a betörést - tette
hozzá.
Első pillantásra nehéz felmérni, mit vittek el, mivel az ismeretlen
tettesek a kellékeket tartalmazó ládákat és a jelmezeket tároló
szekrényeket kiborították, mindent fölforgattak, a tárgyak szanaszét
hevernek a raktár padlóján. Biztosan eltűntek a díszletek építéséhez
használt szerszámok és sok kellék is - közölte az igazgató.
A lopás mellett a betörök nagyon sok mindent megrongáltak:
összetörték például A hattyúk tava díszletének értékes csillárjait, a
Szentivánéji álomnál használt bábukat, de leszaggatták a raktár lámpáit
és a rézkábeleket is, ez utóbbiakat magukkal is vitték - tudatta Pataki
András.
A raktárban tizenhárom produkció díszleteit és jelmezeit tárolták,
így a pontos károkat csak részletes letár után lehet meghatározni -
mondta a szakember. A társulat szeptember 17-én, Keszthelyen lép föl
először a Carmina Buranával, majd rá egy hétre a Homo Hungaricussal
vendégszerepelnek Pécsett, e két darab kellékeiből, díszleteiből is
hiányoznak tárgyak, ezek pótlása lesz a legsürgősebb feladat -
hangsúlyozta az igazgató.
MTI/hvg.hu
2011. szeptember 7.