Tánckonferencia a Kortárs Balettért Alapítvány szervezésében
Globál és lokál
Konferencia Balatonfüreden – az elhangzott felszólalások szerkesztett, rövidített összefoglalása

A magyar táncszakma konferenciával búcsúztatta jelképesen hazánk EU-elnökségét. A június végén Balatonfüreden lezajlott, Globál és lokál
című eszmecserén táncművészetünk európai helyzetét, szerepét elemezték a
résztvevők. A felkészült külföldi vendégeknek is köszönhetően a
tanácskozás túlmutatott önmagán: akik ott voltunk, általában is képet
alkothattunk önmagunkról – sokszor egyáltalán nem hízelgőt. Bár a hazai
vitázók is európaiságból jól vizsgáztak (kulturáltan fogalmazták meg
egymáséval ellentétes véleményüket), a külföldiek sokszor nemhogy
megértették volna, de még csak nem is nagyon értették mondandónkat,
pedig a szinkrontolmácsolás igazán színvonalas volt. Mennyire vagyunk
európaiak, és miben különbözünk az öreg kontinens nyugati felén élő
polgártársainktól? – implicite erre a kérdésre is választ vártunk. És
kaptunk is, persze ki-ki világnézete, vérmérséklete és a különböző
témákkal kapcsolatos meggyőződése alapján értékelte a hallottakat. Két
jelenség azonban egészen biztosan nem kerülhette el a résztvevők
figyelmét: Európából nézve sokszor nem olyannak látszunk, mint
amilyennek szeretjük mutatni vagy elképzelni önmagunkat – ez az egyik;
és kelet-közép-európai sorstársaink nemzeti görcsöktől mentes
európaiságban mintha kezdenének megelőzni minket – ez volna a másik. A
háromnapos konferencián, aki akarta, megérthette, hogy az azonosulás az
európai szellemiséggel nem jelent lemondást nemzeti identitásunkról. Ha
viszont csak saját magunk által kialakított értékítélet alapján
szemléljük önmagunkat, az óhatatlanul provincializmushoz vezet. Persze
Európában sem kolbászból van a kerítés… És Brüsszelben sem mindig
részrehajlás nélkül születnek döntések az európai uniós pályázatokról.
A Tánckritika.hu szerkesztősége elvállalta, hogy a konferencia teljes
anyagát – szerkesztett, rövidített változatban – megjelenteti.
Ha kíváncsi rá, mi hangzott el Balatonfüreden, ha meg akarja ismerni a felszólalók gondolatait, kattintson ide: Globál és lokál – balatonfüredi tánckonferencia, 2011
Új, „e-book” menüpontunkban elektronikus könyvolvasóra is letöltheti a teljes anyagot.

2011. augusztus 29.