2009/2010-es
évadjának végéhez ért a Szegedi Kortárs Balett. Az együttes több mint 100
előadásának sorában-melyet székhelyén és a fővároson kívül számos vidéki
városban nyújtott-, az utóbbi hetekben elsősorban fesztivál felkéréseknek tett
eleget. A Pataki András igazgatása alatt működő társulat részt vett többek
között az Ökumenikus Napok a Szolnoki Szigligeti Színházban elnevezésű
rendezvényen és a Nyíregyházi Szabadtéri Játékokon Juronics Tamás Carmina Burana
című táncjátékával, a 7. Magyar Táncfesztiválon, Győrben, az Unisono nevet
viselő, új, szintén Juronics produkcióval, „A tánc fesztiválja” elnevezésű
összművészeti találkozón Veszprémben pedig Mauro Astolfi olasz alkotó Quasi
Umano elnevezésű koreográfiájával. A táncművészek hamarosan megkezdik nyári
szabadságukat, illetve néhányan közülük tánckurzusokat tartanak, nyári
rendezvényeken lépnek fel.