Unisono
Unisosno címmel új bemutatóra készül a Szegedi Kortárs Balett. Juronics Tamás
művészeti vezető koreográfiája mellett egy olasz alkotó munkáját is
megtekintheti a nagyérdemű: Mauro Astolfi táncművész Rómából érkezett, az ottani
Spellbound Dance Company nevű elismert társulat vezetője, számos jelentős
külföldi színház és tánciskola állandó koreográfusa, vendég tanára. Mindkét egyfelvonásos mű Beethoven zenéjére ölt
alakot, éppen a zene nagymestere halálának 183. évfordulóján debütálva. Astolfi
Beethoven kamarazenei műveinek
dallamára a muzsika és az emberi
lélek szárnyalása közti összefüggést kutatja, az ember racionális, tökéletességre törekvő énje és a
társadalmi elvárásokat sokszor felrúgó érzelmei közötti konfliktust. Juronics
Tamás a IX. szimfóniát választotta, a zenei világban betöltött pozíciója mellett
azért tartja nagyszerű műnek, mert máig érvényes gondolatokat fogalmaz meg: az
emberi lelkek, szellemek egységes, közös fellángolása, a gondolatok egy irányba
hatásának ereje és harmóniája a Szegedi Kortárs Balett vezető koreográfusa
szerint régi vágya minden humanista gondolkodónak, és különösen aktuális
napjainkban. Juronics, táncjátékában arra keresi a választ, hogy vajon túlzott optimizmus-e
ez a vágy, vajon az ilyen szellemi „unisono” képes lenne-e változtatni
világunkon és mindennapjainkon.
Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója arról
tájékoztatott, hogy társulata heroikus munkát végez, idén a szokásos 70 helyett
120 előadást játszik mindössze 12 táncművésszel, akik pihenés nélkül, szinte
folyamatosan dolgoznak. Ilyen esetekben előfordulhatnak sérülések, most például
az egyik vezető táncos, Haller János esett át térd operáción. A táncművész jól
van, Dr. Varga Endre, az SZTE sebész professzora szerint 4-6 hét múlva újból színpadra léphet, őt addig az új darabban Major László helyettesíti, aki Frenák Pál
társulatából érkezett Szegedre és mindössze pár nap alatt kiválóan betanulta a
koreográfiát. A Szentivánéji álomban Csetényi Vencel, a Szegedi Kortárs Balett
táncművésze ugrik be Haller János helyett, a Homo ludens című táncjátékban
pedig Juronics Tamás művészeti vezető veszi át táncosa szerepét. Pataki András
azt is elmondta, hogy a Szegedi Kortárs Balett a szokásosnál aktívabb
jelenléttel szerepel több hazai színházban is: Budapest és Szeged mellett 13
nagyvárosban játssza 8 repertoár darabját. Emellett az együttes külföldi vendégjátékot
is vállalt, a 2010-es Shanghai Világkiállításon a nemzetközi hírű zeneszerző,
Eötvös Péter Atlantisz című művére készült Juronics-koreográfiát adja elő, az év
végén pedig a Kairói Operában lép fel Carmina burana című klasszikusával. Mindemellett a direktor
arra is rámutatott, hogy a tavaly
hatályba lépő előadó művészeti törvény a társulat megszokott működési
biztonságát hátrányosan befolyásolta, az ilyen jellegű együttesek strukturális
és financiális hátterét nem határozta meg egyértelműen, ennek következtében a
Szegedi Kortárs Balett szerződése mindössze júniusig tart a Szegedi Nemzeti
Színházzal és a jövőben is csak áthidaló kontraktust tud számukra biztosítani a teátrum. Pataki András nemcsak a
Szegedi Kortárs Balett, de az egész magyarországi táncos szakma képviseletében
igyekszik kidolgozni azokat a törvénymódosítási javaslatokat, amelyek a
professzionálisan működő, nagy előadásszámot teljesítő társulatok művészi és
gazdasági biztonságát garantálják.
2010. március 24.