A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója
Beethoveni formák (Quasi Umano)
A késő 18. század folyamán mindenütt megjelenik az a gondolat, hogy (egyetlen rövid megfogalmazással élve) a művészet a géniusz kifejeződése/megnyilatkozása, és nem valamely szabály betartása. A zene közegében tehát a zeneszerző zsenialitásából ered az az individualitás vagy egyéni hang, amelyre akkor gondolunk, amikor ezt a fogalmat alkalmazzuk. A zenében éppenúgy, mint a táncban nem beszélhetünk a nélkül az individualitásról, hogy ne jutna eszünkbe valamely művész műveinek egyedi lenyomata.
Beethoven műveinek egyik visszatérő gondolata, hogy szoros kapcsolat létezik a mű egyéni hangja és a személyes stílus között, és ezt a gondolatot ő arra használta, hogy elválassza a formai jellemzőket a „kreativitás” konvencióitól, és a megszokottól eltérő módon mutassa be ezeket. Beethoven zenéjének ez a nagyon röviden leírt jellemző vonása volt az alapgondolat, amely választásomat irányította a Szegedi Kortárs Balett-tel való közös munkában, mivel úgy vélem, hogy a társulatot nagyon erős, magávalragadó temperamentum jellemzi, amely Beethoven művének melodikus hajlataiba és ritmikai képleteibe áramol és bennük él. Az a tánc, amelyet a társulat munkájában megfigyelhettem, mindig több irányba tart - olyan, mint egy több szinten megszülető impulzus – amelyet olyan táncosok adnak elő, akik megállás nélkül képesek az energiát és a teret megteremteni… Beethoven zenéje hasonló észleleteket provokál bennem, és a Szegedi Kortárs Balett valamint Beethoven találkozása arra alkalmas vállalkozás lesz számomra, hogy ezt a kapcsolatot (formai rokonságot) megszólaltassam. Semmi absztrakt nincs ebben, hanem olyan találkozás, amelyban két erős egyéni hang beszél önmagáról, talán a formák elméletéről, amely egyetlen műben megvalósuló konkrét és formai gondolat. Beethoven mozgásba hozza az emberi lélek egy sor szárnyalását, amellyen nagy bölcsességgel bánik, és maga a nagy mester is úgy vélte, hogy a forma határozza meg a mű egyéni hangját önnön teljességében. Számomra rendkívül érdekes és fontos lehetőség, hogy hozzájárulhatok munkámmal e társulat munkájához, amely nagyon hasonló módon gondolkodik a táncról…. – a táncról, amely egy másik szinten képes megszólaltatni ugyanazt az impulzust, ugyanazt a kapcsolatot az élettel.
(Mauro Astolfi)
Táncolják: Czár Gergely, Csetényi Vencel, Fehér Laura, Finta Gábor, Hajszán Kitti, Haller János, Horváth M. Gergő, Markovics Ágnes, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea, Zsadon Flóra
Zene: Ludwig van Beethoven Díszlet, jelmez: Molnár Zsuzsa Fény: Stadler Ferenc Asszisztens: Beatrice Bodini Koreográfusok: Mauro Astolfi
IX. szimfónia
A IX. szimfónia a zenei világban betöltött helyzetén túl, azért is nagyszerű mű, mert mindmáig érvényes gondolatokat fogalmaz meg. Talán soha nem volt ennyire fontos Beethoven és Schiller közös üzenete. Az országhatárokon átívelő, vallások fölött álló, a kulturális különbségeket áthidaló, egyetemes, közös szellemiség megtalálásának vágya időszerűbb, mint valaha, amikor a világ gazdasági egységesítése valóságos jövőnek tűnik. Az emberi lelkek, szellemek, együttes, közös fellángolása, a gondolatok közös irányú hatóereje régi álma minden humanista gondolkodónak. Vajon az ilyen szellemi UNISONO képes lenne változtatni világunkon, a mindennapjainkon? Hiszem, hogy igen. A közös szó megtalálása azonban nem egyformaság kérdése. Az igazi összhang ünnepe akkor jöhet létre, ha áthatja az egyéniség felszabadulása. Független, emberi önmagunk megtalálásának öröme.
(Juronics Tamás)
Örömóda
Lángolj fel a
lelkünkben szép
Égi szikra szent öröm,
Térj be hozzánk drága
vendég,
Tündökölj ránk
fényözön.
//:Egyesítsed
szellemeddel,
Mit zord erkölcs
szétszakít,
Testvér lészen minden
ember,
Merre lengnek
szárnyaid.:
Gyúlj ki, égi szikra
lángja,
szent öröm, te drága,
szép!
Bûvkörödbe, ég leánya,
ittas szivünk vágyva
lép.
Újra fonjuk szent
kötésed,
mit szokásunk
szétszabott,
egy-testvér lesz
minden ember,
hol te szárnyad
nyugtatod.
Milliók ti, kart a
karba!
Gyúljon csók az
ajkakon!
Túl a csillagsátoron
él mindnyájunk
édesatyja!
Ha célt ért a férfi
végül:
társa mellett hû
barát,
s kedves nõt nyert
hitveséül,
zengje vélünk víg
dalát,
s minden szív, ha
dobban érte
szív csak egy a
földtekén!
Ám ki ezt még el nem
érte,
sírva fusson el
szegény.
Mind a roppant kör
lakóit
szent rokonszenv hassa
át!
Csillagokba vonz át
a rejtelmes égi
trónig.
Isszuk mind e drága
nedvet
a természet keblein.
Jók és rosszak ott
repesnek
könnyû rózsaléptein.
Zsenge fürttel,
csókkal áldott,
szív hû lángra tõle
gyúl;
kéjben úsznak a
parányok,
s kerub zengi: szent
az Úr!
Milliók ti, porba
hulltok?
Érzed, élet, alkotód?
Rejtik õt a csillagok!
Sátrukon túl, él az Úr
ott!
Õ a rugó, õ az élet,
ösztökéje: az öröm;
tõle, tõle jár a
létnek
óramûve bölcs körön;
csíra szárba tõle
szökken,
mennynek napja tõle
kél;
szférákat hajt mély
ködökben,
hova látcsõ el nem ér.
Boldogan, mint napja
lobban
s száll az ég dús
térein,
járjatok ti, véreim,
mint a hõsök
utatokban.
Az igazság tükre
mélyén
a tudóssal szembenéz.
Hív erénye sziklaélén
óvja azt, ki tûrni
kész.
Fönn a hitnek fényes
ormán
lengedeznek zászlai,
s látni ot a szív
omoltán
angyalok közt állani.
Milliók ti, tûrjetek
csak,
míg a jobb kor napja
gyúl.
Csillagsátron túl az
Úr
megjutalmaz érte egy
nap.
Isteneknek nincs mit
adni;
istenülni nagy dolog.
Gyász, szegénység,
jöjj: vigadni
várnak ím a boldogok!
Fátyol hulljon bûnre,
bajra,
ellenednek megbocsáss:
szívét többé könny ne
marja,
ne rágódjék rajta
gyász.
Adóskönyvünk
elenyésszen,
béküljön meg, aki él.
Mint mi egymást, úgy
itél
minket Isten fenn az
égben.
Szent öröm vet borba
lángot;
arany fürtünk nedve
bõ;
békét isznak
kannibálok,
hõsi vért a kétkedõ.
Ünnepeljünk mind
felállva,
Míg a kelyhünk körbe
megy.
Csapjon égig habja
lángja!
Áldjuk a Jó Szellemet!
Kit a csillagár dicsér
fenn
és szeráfok zengenek:
áldjuk a Jó Szellemet
csillagsátrán túl az
égben!
Bátor szív a
szenvedésben,
oltalom, ha árva hív,
sírig hûség
esküvésben,
mindig nyílt és tiszta
szív,
trón elõtt is
férfi-fenség,
vér, vagyon kell érte
bár,
szolgálatnak hû
fizetség,
s árulónak rút halál!
Mondjuk e szent kört
bezárva
tûz borunkra esküvést,
híven álljuk e kötést;
esküdjünk az ég Urára!
Táncolják: Czár Gergely, Csetényi Vencel, Fehér Laura, Finta Gábor, Hajszán Kitti, Haller János, Horváth M. Gergő, Májer Gábor, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea, Zsadon Flóra
Zene: Ludwig van Beethoven IX. szimfónia Díszlet, jelmez: Molnár Zsuzsa Film: Kovács Gábor Fény: Stadler Ferenc Asszisztens: Markovics Ágnes Koreográfus: Juronics Tamás
