Inferno
táncjátékok Liszt Ferenc műveire
Dante-szimfónia
Nyitány
Dante: Csetényi Vencel
Vergilius: Czár Gergely
Pokol
Dante: Csetényi Vencel
Beatrice: Markovics Ágnes
Purgatórium
Dante: Haller János
Beatrice: Markovics Ágnes
Magnificat
Dante: Czár Gergely
Apolló: Finta Gábor
Angyal: Fehér Laura
Beatrice: Markovics Ágnes
Továbbá: Hajdú Mária/Hajszán Kitti, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Májer Gábor, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Zsadon Flóra
zene: Liszt Ferenc
szöveg: Dante Isteni színjáték (részlet); előadja: László Zsolt
fény: Stadler Ferenc
díszlet/jelmez: Molnár Zsuzsa
koreográfus asszisztens: Czár Gergely
koreográfus: Roberto Galván
„Liszt Dante-szimfóniája inspirált, hogy elmélkedjek a modern emberről, értékeinkről és a „Zeitgeist”-ről, azaz a korszellemről, melyben élünk.
A Pokol-tétel mélységekben kavargó, saját témáinak visszhangjaira épülő zenei motívumai egy hanyatló világ ironikus ábrázolására inspiráltak. Ez az a hely, ahol Érosz és Thanatosz folyamatosan próbálja leigázni egymást, ezzel megölve a kéjt, ahelyett, hogy vágyat keltenének, a jövő reménye helyett pedig csak újra és újra elhaló szükségtelen vágyakozást teremtenek.
A Purgatórium olyan, mint világunk: az elszigeteltség és a kommunikáció hiánya uralja; ez is egy, a média által globalizált világ, melyben az embert megfosztják önnön emberségétől és elriasztják a szemtől szembeni érintkezéstől. A magány blogja ez, melyben az emberek vadidegenek előtt tárják fel saját belső világukat és képtelenek elérni a bensőséges együttlétet.
A Mennyországot félt megkomponálni Liszt, és otthagy minket a mennyei világ után vágyakozva a Purgatórium kapujában. Félelme számomra humanitásáról tesz tanúbizonyságot, kételyeiről a Jó zenei újraalkotása iránt. A végső Magnificat is inkább panaszkodásnak, mint a boldogság kifejeződésének tűnik.
Úgy érzem, hogy az új évezredben mi ugyanennek a kapunak a küszöbén toporgunk; a jövő többé nem előre megjósolható, a szellemi értékek pedig egy új korszak eljövetelét hirdetik. Az emberiségnek újra kell fogalmaznia a társadalom alapvető értékeit. Ez ugyanúgy megrémít minket, ahogy Lisztet megrémítette a Mennyország ábrázolása, hiszen valahogy könnyebb fájdalmat és depressziót érzékeltetni, mint békét és reményt.
A magyar zene szenvedélyessége igen közel áll latin gyökereimhez. Roberto Galván
Belső pokol - Óda a szeretőkről
A darabot felnőtt nézőinknek ajánljuk
Táncolják: Szarvas Krisztina / Hajszán Kitti
Czár Gergely/Haller János
Zene: Liszt Ferenc Faust szimfónia – 3. (Mefisztó) tétel
Fény: Stadler Ferenc
Díszlet: Juronics Tamás
Jelmez: Molnár Zsuzsa
Koreográfus: Juronics Tamás
Sokszor hallhattuk, hogy a pokol meg a mennyország az valahol a túlvilágon van, egy ismeretlen helyen. Mennyország valahol a fellegekben, a pokol pedig valahol egy titkos föld alatti barlangban. Lehet. De mindkettő itt van bennünk is, és átéljük mindennapjainkban. Mindkettőnek megvan a maga feltételrendszere és bizony nagy közünk van hozzá. Mondhatnám azt is, hogy minden ember önmaga alakítja ki a saját mennyországát és a saját poklát, és akár visszafelé is igaz lehet. A bennünk lévő pokol és a bennünk lévő mennyország harca alakít minket.
A pokol éppen olyan közel van az emberhez, mint az Isten országa. A pokol hétköznapi tudatállapotaink sajátja. A pokol a mindennapok káprázatában, az emberi gondolkodásban keresendő. A pokol nem száműzhető a tudatból. Ha mégis megpróbálják, akkor annak beláthatatlan következményei vannak. Erről szól az európai keresztény civilizáció, mely nem volt hajlandó tudomást venni a tudat sötét oldaláról. A tudattalanba fojtott pokol kivetítődve jelenik meg mindennapjainkban. Juronics Tamás
fotók: Dusha Béla
2011. április 15.
