Produkciók

Carmen variációk

Ősbemutató: 2006. november 23.

Egy estén két Carmen-történetet láthat a közönség két művész értelmezésében. A befogadónak módja lesz bepillantani abba a misztériumba, hogy hogyan érint meg két alktotót, két személyiséget ugyanaz a zene, ugyanaz a sztori. Juronics Tamás és Uri Ivgi (Izrael) más-más kultúrkört és világnézetet képvisel, ettől érdekes ez a kettős előadás. A két munka így két teljesen különböző műalkotás mind formailag, mind mondanivalójában, de az alapvető belső mag, a mély értelme a történetnek azért mégis összeköti a darabokat: a szerelmi történet, a viszonyrendszer férfi és nő között.
Uri Ivgi koreográfiája egy koncentrációs táborban játszódik, nyomasztó a milliő, a szereplők rabok és hajcsár katonák. A kiszolgáltatott emberek a tábor pékségében gépiesen gyúrják a tésztát. Itt látjuk meg Carment, akit a szabadságvágy motivál, nem bírja a rabságot és a szabadság eléréséhez szexuális kisugárzását, vonzerejét használja fegyverül. Josét, az őrt csábítja el, tekeri az ujja köré, nem fél a végsőkig elmenni. Halálos játszma, de mindent megér.
Juronics Tamás koreográfiája teljesen más helyszínen és közegben játszódik. Fiatal milliomosok buliznak napjainkban, szívnak, isznak, bármit megengedhetnek maguknak, a pénz nem számít. A dorbézolást egy razzia szakítja félbe, Carment is le kellene, hogy tartóztassák, de José van szolgálatban, aki nem kerülheti el sorsát, fülig szerelmes lesz a lányba. A szerencsétlen rendőr olyan örvénybe kerül, ahonnan nincs visszaút, és amelynek legmélyén mindig Carmen szexualitása és mágneses, fogvatartó vonzereje áll, vagy inkább tántorog, amely állapot törvényszerűen gyilkosságba torkollik, még ha az véletlennek tűnik is.
Ebben a verzióban erőteljes és érdekes Michaela figurája (José előző szerelme), akinek megvan a maga saját személyes drámája. Ő érzi, tudja, hogy a rendőr az ő környezetéhez, az ő világába tartozik. Az egykori barátnő fájdalmainak eltáncolása egy nagyon szép előadói lehetőség.

A néző biztosan nem fog unatkozni, mert két nagyon más megfogalmazást, érzésvilágot és látásmódot ismerhet meg.


I. felvonás
Zene: Bizet - Schedrin
Koreográfus: Uri Ivgi
Asszisztens: Johan Greben
Díszlet- és jelmezterv: Molnár Zsuzsa
Világítás: Stadler Ferenc

Carmen - Barta Dóra
Jose - Fodor Zoltán
Torreádor - Finta Gábor
Őrök - Kalmár Attila, Tarnavölgyi Zoltán
Munkások: Haller János, Markovics Ágnes, Fehér Laura, Palman Kitti, Fekete Zoltán, Szarvas Krisztina, Czár Gergely, Tóth Andrea

II. felvonás

Zene: Bizet - Schedrin
Koreográfus: Juronics Tamás
Jelmez: Földi Andrea
Díszlet koncepció: Juronics Tamás
Világítás: Stadler Ferenc

Carmen - Barta Dóra, Palman Kitti
José - Czár Gergely, Tarnavölgyi Zoltán
Michaela - Markovics Ágnes, Barta Dóra
Torrero - Haller János, Finta Gábor
Gipsy - Fekete Zoltán, Kalmár Attila
Csajok - Palman Kitti, Markovics Ágnes
Szarvas Krisztina
Fehér Laura
Tóth Andrea
Pasik - Finta Gábor, Fekete Zoltán
Kalmár Attila, Haller János
Tarnavölgyi Zoltán, Czár Gergely
Rendőrök: Czár Gergely, Finta Gábor, Kalmár Attila, Haller János, Tarnavölgyi Zoltán, Fekete Zoltán

2006. november 23.
FACTORY Creative Studio a lap tetejére