Produkciók

A mennyei város / A katona története


A Szegedi Kortárs Balett, a Szegedi Nemzeti Színház és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója


Két huszadik századi mű, bűnbeesésről és elkárhozásról, látomásról és realitásról. János jelenései és egy francia-orosz rémtörténet: az emberi psziché ősi félelmei elevenednek meg, az emberi kifejezésmódok mindegyikét (zene, próza, ének, tánc) felhasználva. Különleges zenés látomások olyan témákról, melyek végigkísérik emberi létezésünket. Több évezrede szorongunk miattuk, de még nem találták fel a pirulát, melytől elmúlnának rémálmaink.

A Mennyei város a közösség, az emberiség veszélyeztetettségét, a Katona története az egyes ember sérülékenységét tárja föl. Mindkettő a XXI. Század szorongásainak pontos leképezése, az első makro-, a másik a mikrokozmosz horizontján vizsgálva a problémákat. Mert századunk legnagyobb félelme épp a kívülről jövő támadások, kísértések, betegségek, rombolások elleni védekezés képességének meggyengülése: ahogyan sérül az ózonpajzs, úgy veszíti el az emberi-biológiai és lelki- immunrendszer a védekezési képességét. Félünk, hogy a burok, amelyben éltünk, már nem véd meg semmitől. Félünk, hogy a tudatunk sem elég erős: neurotikusak leszünk, autoimmun betegségektől szenvedünk, mert képtelenek vagyunk védekezni a világ támadásai ellen. Földünk,az emberiség, és az egyes ember ugyanattól szenved. Hívjuk ózonlyuknak, meteoritnak, vírusnak, ördögnek vagy őrületnek. Sérülékeny lett a világ. És csak önmaga válthatja meg magát, ha még nem késő.

A mennyei város

Zene: Lendvay Kamilló

János szerepében: Altorjay Tamás
Cselló szóló: Kőrösi Györgyi

Táncolják: Czár Gergely, Csetényi Vencel, Fehér Laura, Finta Gábor, Hajszán Kitti, Haller János, Horváth Miklós Gergő, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea, Zsadon Flóra

Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szegedi Nemzeti Színház énekkara

A katona története

Zene: Igor Sztravinszkij
Szöveg: Charles Ferdinand Ramuz
Magyar szöveg: Almási-Tóth András

Mesélő: Horváth Illés
Katona: Megyeri Zoltán
Ördög: Székhelyi József

Katona: Czár Gergely
Ördög: Finta Gábor
Királylány: Szarvas Krisztina
Ördög öregember képében: Csetényi Vencel
Ördög öregasszony képében: Haller János
Továbbá: Fehér Laura, Hajszán Kitti, Horváth Miklós Gergő,
Palman Kitti, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea, Zsadon Flóra

Díszlet, jelmeztervező: Molnár Zsuzsa
Fénytervező: Stadler Ferenc
Társ-rendező: Almási-Tóth András
Közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar.

Vezényel: Gyüdi Sándor

Rendező- koreográfus: Juronics Tamás

2008. november 28.
FACTORY Creative Studio a lap tetejére